Született: 1944. október 20. Nagybánya Elhunyt:
2000. október 21. Budapest
Nagybányán született 1944. október 20-án a magyar humortörténelem egyik legjobb improvizálóképességű alakja, az abszurd és asszociatív tréfák mestere, aki sajnos már szintén nem lehet közöttünk. Családjával 1945-ben Szegedre telepítették át. 1961-ben rádió-, villamossági- és műszaki-cikk eladó szakképesítést szerzett, ezen a területen is dolgozott, miközben levelezőn végezte a gimnáziumot. 1967-ben a szegedi Kristály zenekar tagjaként a salgótarjáni könnyűzenei fesztiválon aranydiplomát szerez a „Villon balladával”. A dal szövegét is ő írta. 1970-től rendszeresen vezeti a SOTE orvosi egyetemi klubját.
A nagy kitörési lehetőség 1974-ben jött el, amikor a Magyar Rádió I. Humorfesztiválján harmadik díjat nyert. Ettől kezdve a magyar kabaréélet egyik kedvenc szerzője és előadója lett. Az ország több ezer színpadán lépett fel, s egyéni produkcióin kívül társszerzője lett a Markos-Nádas duónak, de Hofi Gézának is ontotta ötleteit. Rendszeresen, haláláig lép fel a Rádiókabaréban és a televízió különböző szórakoztató műsoraiban is. Humorának legfőbb jellemzői a váratlan képzettársítások, a sajátos szóficamok voltak. Néhány jellemző „elszólása”: „Metél a bécsi Ernő”, „Úgy hasonlítanak egymásra, mint tojás a gázórára”, „Akkora pofont kapott, hogy a dauer kiugrott a hajából”, „Jencike olyan meleg volt, hogy zsebből árulta a gesztenyét”, „Sztálingózik a hó”, „Ritka, mint a fehér terror”, „A pénznek nincs szaga, csak a pénztárosnőnek”…
1975-ben Budapestre költözik. Itt találkozott Sándorfi Zsuzsannával, akit feleségül is vett. „Az őrület határa” című könyvének borítóján így emlékszik vissza: „Aztán 1980-ban betévedtem egy Zsuzsa nevű gyümölcsösbe. Az első gyümölcs 1981-ben érett be, Dániel néven. A másik, de ugyanolyan édes gyümölcs 1983-ban Gáborként hullott az ölünkbe.” 1982-ben megalakult a II. Humorfesztiválon nyertese Markos-Nádas duóhoz csatlakozva a Markos-Nádas-Boncz trió. Összeállt a nagy hármas, amely aztán majd tíz esztendőn át meghatározó, megkerülhetetlen tényezőjévé vált a magyar kabaré műfajának. 1983-ban Fogarasi János zongoristával és Lehr Ferenccel magalakítja az Atléta Triót, ami elsősorban zenei paródiákat játszik, zenészkarrierjét később (1992-ben) az „Alladin és a skodalámapa” nevű humoristazenekarban follytatja, Nádas György oldalán.
Sikert sikerre halmozott, akár egyedül lépett fel, akár társaival. Legjobb anyagaikat lemezként is kiadták, a közönség igényét pedig jól mutatta, hogy az 1991-es Markos-Nádas-Boncz: "Csak 18 éven felülieknek!" című nagylemez aranylemez lett, majd 1995-ben ugyanez a sors várt a trió „Még jó hogy bele nem léptünk” című albumára is. 1992-től Nádas Györggyel fűzte szorosabbra kapcsolatát, több fellépést és lemezt készítettek közösen. Ekkorra már megromlott az egészsége. Tíz év betegeskedés után, 2000. szeptemberében fordult válságosra az állapota, de nem akart befeküdni a kórházba. Halála előtt két héttel öntudatlan állapotban szállították be az intenzív osztályra, de hiába küzdöttek életéért az orvosok, a szíve, a mája és a veséje egyszerre mondta fel a szolgálatot.
2000. október 21-én elhunyt Boncz Géza humorista. Mindössze 56 évet élt. Barátai, tisztelői és kollégái 2006-ban emléktáblát avattak fel egykori szegedi lakhelyénél. Nagyobbik fia, Boncz Dániel 2007-ben könyvet jelentetett meg édesapja emlékére, „Ilyen a Boncz!” címmel, mely a barátok, pályatársak visszaemlékezéseit tartalmazza. Nádas György többek között ezt az esetet mesélte el Dánielnek: „Elmebeteg dolgokra volt képes a színpadon, de ez is elsősorban a kollegáknak szólt. A Telepohár olyan volt, hogy körülbelül nyolcat-tízet játszottunk zsinórban, és az utolsó kettőt-hármat vette fel a tévé. A felvételek alatt már a vége felé nagyon untuk, és sokszor volt úgy, hogy mi bent voltunk a színpadon, de mögöttünk játszódott a jelenet, és mi a sötétben álltunk. Szegény Horváth Tivadarnak volt egy monológja, s addig mi ott voltunk a színpadon. Ilyenkor az ember ugye nézi a közönséget, mert beszélni nem nagyon lehet. Észrevettünk a harmadik sor közepén egy rettenetes nagyfejű kopasz embert, akinek egyetlen egy hajszála volt és az úgy el volt fésülve, teljesen olyan volt, mintha valaki odarajzolta volna Gusztávot, a rajzfilm figurát. Apád megszólalt:
– Pssssz figyelj, harmadik sor, közepe, ott ül Gusztáv.
Mire én elkezdtem a Gusztáv filmzenéjét, a Markos ettől már sírva röhögött,
és erre még úgy rátett mindig apád, hogy a Markos dögöljön meg a röhögéstől.
– Tudod mekkora vízfeje van? Benn a fejében a vízen
egy gyertyamotoros papírcsónak megy körbe-körbe.
Ez volt az a mindene, hogy kiborítsa a partnert a színpadon a röhögéstől.”
